Harmadik alkalommal rendezi meg a dr. Baly Hermina Mentálhigiénés Alapítvány, a Békés Megyei Kábítószerügyi Koordinációs és Tanácsadó Testület, valamint a Békés Megyei Könyvtár és Humán Szolgáltató Centrum a „Színterek és utak a szenvedély térképén” című konferenciáját.
A rendezvény számba veszi azokat a változásokat, amelyek az elmúlt időszakot jellemezték. Így például az oktatási centrumok létrejötte, a civil szféra intenzívebb szerepvállalása, vagy részbeni stratégiaváltás a mentálhigiénés segítő- szervező munkában. Új a konferencia célcsoportjainak összeválogatási kritériuma is, hisz a meghívottak között üdvözölhetünk önkormányzati képviselőket, iskolaigazgatókat, egészségügyi szakdolgozókat, de kortárs segítő diákokat is. A jól bevált formák is szerepelnek ezen a napon, hiszen rövid, lényegre törő hozzászólások kapcsán betekintést nyerhetünk a megyére leginkább jellemző aktualitásokba is. A konferencia második részében lehetőség nyílik majd a gondolatok közvetlen cseréjére is, hiszen délután a szakmai műhelyeké a szó. Az előadók között szerepel Portörő Péter a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető helyettese és dr. Felvinczi Katalin a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgatója. Szót kapnak a megyei fenntartók, illetve a megyei fenntartású intézmények vezető munkatársai, így remélhetően egy aktuális kép rajzolódik majd ki a térség helyzetéről. A rendezvény időpontja 2007. december 17, hétfő 10 óra. Helyszíne a Megyeháza nagyterme. Forrás: Kalmár Zsolt, BMKHSZC Pedagógiai Szakmai Szolgáltató Intézményegység |